Ma eltettem a csalamádét 2 féle is készült, az egyik hagymás a másik pedig
répás, mivel zöld paradicsomunk nem az igazi, így idén ez a verzió készült.
Igaz több felvonásban, mert a Ricsi ma nem akart nagyot aludni inkább,
többször kevesebbet, de azért csak elkészültünk. :)
Már csak pár üveg almapaprikát akarok eltenni és kész is a télire bekészülés
a savanyúságból, amit sajnálok, hogy idén nem lesz uborka,(sajnos azt későn
sikerült elültetni) de nem kesergek jövőre majd az is lesz :)
Este pedig felkeredtünk, hisz munka után kell egy kis kikapcsolódás, így
lementünk a hajóállomásra és megnéztük a felújított kikötőt, ettünk egy fagyit
sétáltunk a parkban aztán hazajöttünk.
Ricsi az egész séta alatt jókat gügyögött, aztán mikor hazaértünk aludt egy
fél órát,ami után jöhetett a pancsi, a vacsival és a kimerítő nap után, pedig
a megérdemelt pihenés :)
Azt viszont sose fogom megérteni miért jó tönkretenni a köztéri padokat csak
azért mert ott van:(
Mindent összegezve egy fárasztó, de jó nap volt a mai :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése