2013. június 21., péntek

Előre hozott szülinap :) és meggyszüret 2.

Idén volt egy kívánságom szülinapomra, egy aszalógép, amit idén megkaptam,
(nagyon szépen köszönöm!!!!!!)
igaz előbb mint a szülinapom, de hát most érnek a gyümölcsök, most lehet 
hasznát venni, és én már fel is avattam az én kis dédelgetett masinámat. :)
Mivel leszedtem a maradék meggyet és epret:

Elhatároztam az eperrel kezdem az aszalást, mert nagyon kíváncsi voltam,
hogyan is működik a masina.Így megmostam és felszeleteltem az epret,
és már indítottam is a gépet a 2 kis tálka a maradék eper ami nem fért a
gépbe azt megettük.6,5 óra alatt elkészült a saját aszalt eprem. :)
Közben cserélgetni kell a tálcákat, ami már megaszalódott ki lehet szedni,
nehogy ropogósra száradjon.A szeletelésre még figyelnem kell, de egész jó 
lett.


Ilyen lett az első adag aszalt eprem :)
A nagy lelkesedésemben gyorsan a meggyet is ki kellett próbálnom, amit
megmosva száráról leszedve tettem a gépbe, majd amikor már aszalódott
akkor kimagoztam, persze itt is cserélgetni kell a tálcákat és a meggy 
méretéből adódóan nem egyszerre lehetett magozni, de immár friss aszalt 
meggyem is van :)
Csak azt sajnálom, hogy se az epret se a meggyet nem mértem le, hogy
mennyiből lett az aszalékom. :( 
Mindenesetre azt hiszem itt nincs megállás, a masinának lesz dolga nálunk :)

A maradék meggyből pedig meggybort csinálunk, ami kis nosztalgia a 
gyerekkoromból, ugyanis a nagypapám szokott ilyet csinálni,
remélem a mienk is lesz olyan finom, mit amilyen az volt...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése