2014. december 25., csütörtök

Boldog karácsonyt!

Ricsi már nagyon várta a karácsonyt, hisz napok óta erről beszélgettünk,
hogy lesz karácsonyfa, meg ajándékok.
Végre elérkezett a 24-e, délelőtt közösen feldíszítettük a fát, Ő is sokat 
segített, hisz büszkén rakta a fára a díszeket és aztán diktálta mit kell
még a fára tenni, mire végeztünk el is fáradt, így jöhetett az ebéd, és az
alvás. Bár aludni nem akart, de megbeszéltük, hogy ha felébredt megjön 
a mami és utána megjönnek az ajándékok is, de csak akkor ha jó lesz.
Viszonylag korán ébredt, így összebújva néztünk mesét amíg a mami
ideért. Majd bekerültek a fa alá az ajándékok, és jöhetett a bontogatás.
Ricsi örült, a sok játéknak, meg annak is hogy ő is adott. 
Megvacsoráztunk persze némely játék velünk jött a konyhába. :)
Egész este a játékokat fedeztük fel, és kiválasztottuk melyik játék alszik 
velünk, ami nem volt egyszerű feladat. :)
De annak örülök, hogy mindegyik játék tetszik neki és játszik is velük. :)






 

2014. december 18., csütörtök

Karácsonyi készülődés

Mi is belekezdtünk a karácsonyi készülődésbe.Csináltunk mézeskalácsot,
Ricsi sokat segített, így elhatároztam, hogy az általa díszített kalácsokat
zacskóba tesszük és képeslapot is csinálunk mellé, amit Ricsi ad majd
oda. Rettentően élvezte az alkotást, és amikor odaadta, csak úgy csillogott
a szeme, hisz elmeséltük, hogy ő csinálta.. Az ember nem is hinné, hogy
egy ekkora gyerkőcöt is ennyire érdekelhet az alkotás, de jó volt látni
milyen örömmel és odafigyeléssel csinál mindent. :)
Remélem ez majd később is így marad. :)
De beszéljenek helyettem a képek, mert azt hiszem mint büszke anyuka
kissé elfogult vagyok és ami másnak természetes nekem még újdonságnak
számít....













2014. december 6., szombat

Nálunk is járt a Mikulás

Napok óta beszéltünk a Mikulás érkezéséről, így Ricsi várta, bár nem 
igen értette, hogy most mi is lesz..
Délután bementünk a Fő térre megnézni a kivilágított hóembert,
és a karácsonyi világítást ami nagyon tetszett a Ricsinek, hisz neki
mindez csupa-csupa újdonság, és hihetetlen gyermeki örömmel
mondogatja hogy milyen szép a karácsony világítás...
(talán nekünk felnőtteknek se lenne szabad elfelejteni hogy a karácsony
az ilyen apró dolgokban rejlik, hisz erről kéne szóljon  és az odafigyelésről
nem pedig a drága ajándékokról...)
Este kipucolta a csizmáját kikészítette
és várta hogy reggel milyen ajándékkal lepi meg a Mikulás.
Reggel örömmel az arcán nézegette a csizmába rejtett ajándékot, de 
legnagyobb sikere nem a csokimikulásnak volt, hanem az aszalt áfonyának.
:)
Meg persze a dvd-nek amit délután közösen megnéztünk. :)







2014. október 31., péntek

Buszozás

Tegnap reggel el kellett vinnem az autómat a szerelőhöz, hogy 
végre kiderüljön mi is az oka, hogy nem működik tökéletesen...
Persze egyesek szerint az a jó sofőr aki szar autót is tud vezetni,
de azért lássuk be az emberek szeretik a jól működő dolgokat..
Délután kiderült mehetünk az autóért, csak épp Ricsi nem akart
felébredni a délutáni alvásból, na de sebaj, gondoltam, majd
megyünk másnap délelőtt.
Este megbeszéltük, hogy reggel ébredés, reggeli és irány a busz.
Ricsi teljesen be volt sózva, hogy buszozunk, mert már régóta
érdeklik a buszok. :)
A buszmegállóban amíg vártunk a buszra, mi fel alá sétáltunk,
mert ő már alig bírta kivárni hogy odaérjen, aztán megjött a
várva várt busz, akkor kicsit megilletődött, de félt nem férünk
fel. Vettünk jegyet és elindult helyet keresni ahova leülhetünk 
leghátulra mászott, és okosan leült. Egész úton kommentálta,
ha valaki köhögött, vagy a busz csipogott, meg mi történik 
mellettünk az úton, nagyon tetszett neki.
Aztán beértünk a buszmegállóba ahonnan elgyalogoltunk
a szerelőhöz, ahol legszívesebben a Ricsi is neki kezdett 
volna szerelni, de sikerült meggyőzni hogy inkább autózzunk
egyet, bár egész úton magyarázta, hogy buszoztunk, sőt
délután még a maminak is elmesélte. :)
Hiába nagy élmény ez egy ekkora gyerkőcnek. :)
Sajnos az autóm gyógyulása még odébb lesz de legalább a 
diagnózis már megvan....



2014. szeptember 25., csütörtök

Cukkinis teasüti

A cukkini nem csak főzve, rántva párolva finom, hanem sütibe is.
Nem rég találtam egy receptet amibe cukkini kell, és a napokban 
kaptam pár cukkinit, így gyorsan kipróbáltam ezt a receptet. 
Mindenkinek ajánlom, mert finom és még az is megeszi aki egyébként
nem kifejezetten szereti a zöldséget..
Hozzávalók: (kb. 8 tucat kekszhez)
-20 dkg krisztálycukor
-20 dkg barnacukor
-22,5 dkg puha vaj
-1 tk szódabikarbóna
-2 tojás
-1 1/2 tk vaníliakivonat
-3 kis cukkini
-10 dkg dió
-10 dkg apróra vágott csoki
-50 dkg liszt

Keverőtálban keverd össze a 2 féle cukrot a szódabikarbónával,majd 
dolgozd össze a vajjal.Villával verd fel a tojást és a vaníliát és keverd
simára a vajas cukorral.A cukkinit hámozd meg és reszeld le mérj
ki belőle kb 15 dkg-nyit.Ezt alaposan dolgozd a tésztához.
(a cukkinit nem muszáj meghámozni akkor kis zöld pontocskák
lesznek a sütibe, én se hámoztam meg mert zsenge volt a cukkini)
Keverd a masszához a durvára aprított diót, csokit és 4 részletben
a lisztet amit jól dolgozz bele.A végére egy jó masszív tésztát kapsz.
Halmozz 1-2 teáskanálnyi kupacokat a sütőpapírral kibélelt tepsire,
és süsd 175 fokon 10-12 percig, vagy amíg barnulni kezd.
ha kihűlt jól záródó dobozban sokáig eláll. :)
jó sütést.



2014. szeptember 16., kedd

Kaposváron voltunk

Végre eljutottunk az öcsémékhez, ami több okból is nehéz egyeztetni, mert
nekem se mindig jön össze úgy hogy elinduljak, az öcsém meg éjszaka is 
melózik,így nem egyszerű, de most végre eljutottunk.
Ricsit reggel korán ébresztettem megreggeliztünk, bepakoltam a 
menetfelszerelést és irány Kaposvár. Kicsit aggódtam hisz mióta új 
helyre költöztek még nem voltam náluk, de majdcsak megoldom az odatalálást. 
Ricsi élvezte az utat sokat beszélgettünk,nézegette az autókat, aztán 
elszundított.Egy kisebb kitérő után megérkeztünk a parkolóba, ahol 
némi várakozás után megjöttek az öcsémék. Felkerekedtünk, és megbeszéltük 
a 2 gyerkőccel ebéd előtt még megyünk a játszóra. Hát be kell valljam egy ilyen 
remek kis játszóteret Siófokon is el tudnék képzelni... 
Egy park közepén van, minden korosztálynak van lehetősége, már egész apró 
tipegőknek is, a csúszdákból mászókákból több is van hogy sok gyerek 
esetén is mindenki játszhasson...nagyon tetszett..
meg a gyerkőcöknek is.






Majd elindultunk a parkon át megnézni a szökőkutat, ahol a Ricsi a nagy
játszás és fényképezés hevében tiszta víz lett. :) Meg is beszéltük, ha mi
talizunk valamelyik gyerek tuti tiszta víz. :)
így gyorsan hazasiettünk Ricsit átöltöztettem majd ebédeltünk beszélgettünk
és az idő túl gyorsan elrepült, mert már  indulnunk is kellett, hogy ne túl 
későn érjünk haza. Persze mindez nem ment ennyire simán, mert Ricsi
se akart indulni, meg a Dóri is szerette volna ha maradunk még...
De majd legközelebb igyekszünk pár napot ott tölteni.
Köszönjük a remek napot.  



2014. július 16., szerda

Babysitterkedés

Ma társaságunk volt. Tesóm fia Bence volt nálunk,(8 éves) mert tesóm melózik
és nem volt kire hagyni. A 2 gyerkőc nagyon jól kijön egymással, Ricsi 
nagyon élvezte hogy van itt valaki akivel lehet homokozni, futkározni,
fogócskázni.
Voltunk kutyát sétáltatni itt a szőlőhegyen, mert Bence még nem igen 
ismeri a környéket. Tetszett neki a csend és hogy ő sétáltathatta a 
Charleyt. :)
Aztán a nagy melegben feltöltöttük a medencét így pancsolhattunk is.
Nagy élmények voltak ezek a fiúknak, meg nekem is, mert azért kicsit 
aggódtam hogy fogok 2 gyerekre vigyázni, de nem volt semmi gond..
Aztán eszembe jutott hogy anno 15 évesen is vigyáztam a tesóm 2 kicsi
gyerkőcére akkor mégse izgultam ennyire...
Utólag jót mosolyogtam magamon.
Délután megjött a tesóm elvitte a Bencét és Ricsi egész este erről
mesélt, mint kiderült a Bence is beszámolt milyen jól érezte magát.
Örülök, hogy ilyen jól sikerült a napunk. :)

2014. július 15., kedd

Krumplis tészta

Mára krumplis tésztát találtam ki ebédre, ami persze nem nagy dolog.
De mivel Ricsi is folyton segíteni szeretne, így nincs más mód, mint
nagy odafigyelés mellett elmagyarázva rábízni a segítséget.
Mert az én drága gyermekem felfedezte, hogy a kés vágásra való...
Így jöhetett létre hogy nagy segítség volt a krumpli aprításban..
olyan ügyes volt, és nagyon figyelmesen vagdalt a kezét se vágta el. 
Néha teljesen rácsodálkozom mi mindent csinál és még olyan kicsinek
érzem...
Persze több gyermekes anyukák itt biztos jót mosolyognak, hogy esetleg
alábecsülöm, de fogalmam sincs más ennyi idős gyermek mit és hogyan
csinál...
Persze tudom én hogy sok időt töltünk együtt, meg azt csinál, amit lát,
de mégis mindig meglepődök, hogy milyen gyorsan megfigyel mindent 
és ő is csinálni szeretné..






2014. július 14., hétfő

Gyerekülés

Végre meglett a gyerekülés a bringámra, így mehetünk kirándulni.
Már nagyon vártam és Ricsi is be volt sózva, hogy megyünk.
Így miután a tesóm felszerelte a bringámra ki is próbáltuk.
Ricsinek nagyon tetszett, és nagyon okosan ül benne. Kicsit féltem, 
hogy esetleg nem fog tetszeni neki illetve hogy nagyon mocorogni fog,
de semmi ilyesmi nem történt...
Ami miatt még aggódtam, hogy esetleg a kezem nem bírja az ilyen 
irányú terhelést, de szerencsére azzal sem volt gond!
Juppiiii most,aztán jöhetnek a kirándulások bringával. :)
Persze némi apróság hiányzik, mint a lámpa és jól láthatósági mellény,
de ezeket is beszerzem a napokban. :)


 

2014. július 12., szombat

Homokozó

Végre hazakerült a homokozó. :)
Na ná hogy másnap esett az eső amikor is nem lehetett homokozni..
(igaz helyette festettünk, meg fociztunk)
De ma végre felavattuk a homokozót és Ricsi nagyon örült neki...
Csináltunk sok tornyot, meg autót, meg főzött nekem kvt. :)
Ja és eltemettük a lábát meg anya kezét is, csak hogy nehogy kimaradjak 
a jóból. :D