2013. december 31., kedd

BUÉK

Ezúton kívánok mindenkinek,egészségben sikerekben gazdag,
békés boldog új évet.
Kívánom mindenkinek teljesüljön az új évben a vágya...

 

2013. december 28., szombat

20 hónapos

Tudom a 19 hónapos kimaradt de az életünk egy olyan mederbe került, hogy
nem igen volt kedvem írni...
Na szóval immár 20 hónapos, és számomra hihetetlen mennyit fejlődik...
Igaz beszélni még nem annyira akar illetve beszél ő a maga nyelvén, és 
gyakorolja mondogatni a betűket, meg halandzsázik amikor nagyon cuki,
de új szavakkal nem rukkolt elő, ami miatt néha azt hiszem, hogy esetleg
többet kéne neki, persze be nem áll a szája.Tudom minden gyerek más és más,
és másképp fejlődik, de néha azért aggódom,hogy esetleg többet kéne már
beszélnie..
De emellett bármit kérek tőle megcsinálja, van hogy kis segítséggel, van
ami már zökkenőmentesen megy, de nagyon igyekszik és ügyes.
Mindent amit lát utánozni akar, ami persze főleg akkor gond,ha épp a 
kazán befűtését próbálja utánozni..
De szeret fát hordani segít begyújtani adogatja a fát, nagyon kis dolgos. :)
Tudja hol a szemetes, ahova a pelus megy,a szelektív ahova a műanyag,
segít teregetni kiszedni a mosógépből a ruhát.Tud ajtót nyitni-csukni.
Szeret építkezni a kockákkal, pakolni, motorozni.
Legújabb felhúzza a pulcsiját és mutatja a pocakját amire puszit kell
adni. :)
Tudja a testrészeit mutatni, öltözködésben is egyre ügyesebb. Egyedül 
mos fogat ami persze még nem tökéletes, de egyre ügyyesebb.
Rendesen eszik, persze továbbra is van amikor valamihez nincs kedve, 
ügyesen eszik kanállal villával, egyre jobban megy neki.
Már felmászik egyedül az ágyra (elég magas az ágyunk eddig csak a fotelból
tudott rá átmászni). Ügyesen használja a konyhában a székeket ha valamit 
pakolni vagy elérni szeretne, már tolja is a széket, rámászik és megvan
amit szeretne.Elkezdte rúgni a labdát, eddig csak a dobás ment de egy ideje
egyre ügyesebben és magabiztosabban megy neki.
Még mindig szopizik,főleg alváshoz, de néha napközben is kell még kétszer
háromszor.
Szobatisztaságról  még nem igen tudok mit mondani, egyenlőre nem igen 
próbálkoztunk ezzel.
Annyi mindent akartam még írni, de hirtelen most ezek jutottak eszembe, 
és persze holnap meg az is eszembe jut majd mi az amit kihagytam :)
De egyszerűen nem tudom összeszedni a gondolataimat, hisz nap, mint 
nap rácsodálkozom hogy mi mindent csinál, és elképedek, hogy jéé
ezt mikor tanulta meg...
Egyszerűen imádom, az okos és dacos, néha hisztis kis buksiját. :)




2013. december 27., péntek

Karácsony

Én idén valahogy nem vártam a karácsonyt, de ez csak magam miatt..
Viszont nagyon kíváncsi voltam Ricsi mit fog érzékelni ebből az egészből.
Kitaláltam díszítsük együtt a fát,bár nem tudtam mennyire érti majd mit
is szeretnénk,de kezdeti megilletődés után mondhatom nagyon belejött
a díszítésbe, mert azóta is szívesen pakolássza a díszeket. :)
Persze némelyik dísznek ez volt az utolsó karácsonya, de úgy gondolom
megérte, hisz Ricsi nagyon élvezi, hogy pakolhatja, néha dobálja is a 
díszeket, így úgy gondolom ennyi belefér. :)
Az ajándék bontást nagy komolysággal megoldotta és azóta is szívesen 
játszik az építő kockákkal.:)
Igazán nagy öröm volt nézni a felragyogó szemét, és hogy már azt is 
megtanulta, hogyan kell ki és bedugni a világítást, nagy élmény ez 
neki azt hiszem :)
Persze nekem is hisz jó nézni ahogy serénykedik a fa körül. :)
Ráeszmélve arra, hogy habár ez a második karácsonya, de mégis ez az 
első, amit ért....









2013. november 28., csütörtök

Nehéz döntés...

Életünkben egy nehéz döntésre jutottunk, miszerint eladjuk a házat...
Szerettünk itt lakni csöndes nyugodt környezet, ideális hely egy gyermek 
felnevelésére, de most mégis az élet úgy hozta, hogy meg kell válnunk
tőle.Sokat alakítottunk a kerten, hogy igazi élhető kert legyen,kialakítva
a gyümölcsös és a veteményes, de mégis sok térrel.Remélem mielőbb
találunk rá vevőt, aki legalább olyan örömmel fog itt lakni, mint
ahogy mi laktunk itt, és sok éven át leli benne örömét...
Házunk ahol minden információt megtalálsz...

2013. november 26., kedd

Hétvége az öcséméknél

Pénteken lementünk az öcsémékhez Kaposvárra, hogy Ricsivel ott
töltsük a hétvégét.Ez volt az első olyan alkalom, hogy Ricsi nem
aludt itthon, és kicsit aggódtam, hogy vajon hogyan fog alkalmazkodni,
de nagyon jól vette az akadályt. Amikor odaértünk egyből feloldódott,
és persze voltak összetűzések Dórival, hogy ki mivel játszhat, de mindent
sikerült elrendezni, nagyon jól összebarátkoztak. :)
Ricsi velem aludt így nem volt neki akkora gond, hogy nem a saját ágyában
alszik.Persze így is fura volt neki éjjel az ébredés, hogy hol is van.
De alapjába véve jól érezte magát, és én is. Köszi Öcsi, Rony és Dóri. :)




2013. november 19., kedd

Oltás

Odaértünk a védőnőhöz illetve a doktor bácsihoz a kötelező oltásra.
Előző héten Veszprémbe voltunk azelőtt meg a betegsége miatt inkább eltoltuk
az oltást.Kevesen voltak előttünk, és végre megmértük Ricsit.
11 kiló és 86 cm magas. :) Hogy ez mennyire átlagos azt nem tudom.
Amíg vártunk egy fiúcskával játszott, aranyosak voltak.Megérkezett a 
doktor bácsi sorra kerültünk és megkapta az oltását amit nagyon jól viselt, 
mert olyan gyorsan kapta a szurit hogy szinte észre se vette. Oltás után 
elmentünk a mamihoz, majd a barátnőmhöz.
Igazi kis túra sikeredett a mai napra, de Ricsi nagyon jól viselte aztán aludt 
egy nagyot és estére,kicsit nyűgösebb volt az oltástól, hamar el is 
aludt, de szerencsére nem viselte meg túlzottan.
Most egy nagyobb szünet jön, mert legközelebb majd csak 6 évesen kap
oltást így egy időre nem böködik. :)

2013. november 12., kedd

Veszprémi kontroll

Mára időpontunk volt Veszprémbe kontrollra, de oda csak úgy érünk,ha 
ébresztjük Ricsit, amit bevallok nem igen szeretek, de néha ilyen is kell.
Így hát ébresztővel indult a nap, jól bereggelizett és elindultunk.
Veszprémi kórházban továbbra is folyik a felújítás, de van ami nem változik,
például a rendelés helye.Sajnos ismét sokat kellett várni, Ricsi lépcsőzéssel
és banán evéssel ütötte el az időt, de persze közben jól el is fáradt.
Mire a doktor nénihez kerültünk kellően nyűgös lett, és már alig várta
hogy végezzünk és menjünk haza.(persze ezzel mi is így voltunk)
Megmérték, doktor néni megvizsgálta, bár a vizsgálathoz a Ricsinek 
nem igen volt kedve, de azért egész jól tűrte.
Szerencsére minden rendben vele és megértük, hogy többször nem kell
mennünk, persze ha bármi gond van, akkor mehetünk, de reméljük nem 
lesz ilyen.Hazafelé Ricsi elaludt az autóban.
Ezúton is köszönjük a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványnak mindazt amit
tettek értünk és tesznek minden nap a koraszülött babákért!!!!!


2013. november 4., hétfő

Ricsi beteg lett

Szerdán estére eléggé fáradt álmos lett Ricsi igaz délben csak keveset 
aludt,azt is az autóban mert épp ügyintézés közben voltunk amikor 
elszundított.Először azt hittem azért olyan kis bágyadt, de hozzám bújva 
szopizás közben éreztem, hogy elég meleg, így megmértük a lázát 38,6 volt.
Előbbre hoztuk a fürdést kicsit hűvösebb vízben, amit elég jól bírt,de azért
fürdés után kapott kúpot, aztán el is nyomta az álom.Nem aludt nyugondtan
éjjel felébredt és már nem is tudtam a kiságyba visszatenni, így egész éjjel
velem volt szopizott elaludt, közben felment újra a láza,ezért egy vizes 
pelenkát terítettem a nyakába hogy ezzel hűtsem.Reggeli mérésnél ismét
38,5 volt a láza így elmentünk a dokihoz.
Kivártuk a sorunkat Ricsi a kúptól kicsit bágyadtan de jól viselte a 
várakozást, majd megnézte a doktor bácsi és a torka nagyon piros valami
vírust sikerült összeszednie. :(
Kapott gyógyszert, otthon hol aludt hol rajtam feküdt.De végül estére már 
lejjebb ment a láza és pénteken már nem is volt lázas, csak a torka fájt és 
közben a foga is beduzzadt, nagyon sajnáltam szegényt.Hétvégén még 
mindig elég nyűgös, sokat nyöszörgött, de azért ha enni nem is igen tudott,
legalább inni ivott rendesen.
Mára már jól van így nem kell visszamenni a doktor bácsihoz.
Azért örülök, hogy Ricsi nem beteges és ez volt az első betegsége,
mert olyan rossz hogy az ember nem igen tud neki segíteni, mert még
nem tudja konkrétan megmondani mi az ami fáj neki....

2013. október 29., kedd

Másfél éves

Mit is írja az én másfél éves nagyfiamról...
Hihetetlen, hogy már ekkora nagy okos és ügyes...
Méreti adatokat most se tudok, mert csak jövő héten megyünk a doktor
bácsihoz, de ránézésre nagyot nőtt.
Egyre ügyesedik, és nagyon sok mindent megért, és segít vagy inkább 
utánoz.Ha lejár a mosógép már tudja nyitni az ajtót és teszi is a ruhát a 
kosárba, aztán teregetésnél, húzza-vonja a ruhákat, és adogatja a 
csipeszeket, persze hamar elfogy a türelme, de akkor is olyan meglepő,
hogy ennyire segít/utánoz nevezzük bárhogy is.
Megtanulta simogatni a macskákat,a legújabb hogy cipelni szeretné 
őket, csak hát méreti eltérések vannak, hisz a Wick majdnem akkora 
súllyal rendelkezik, mint a Ricsi. Wickkel továbbra is szeret birkózni :)
Már nagyon ügyesen megmutatja, hol a szeme, pocija, lába,
már a fülét és az orrát is eltalálja.
Délutáni udvari program a kutyaetetés, amikor is az üres kutyatálat már 
nagyon tudja, hogy vissza kell vinni a kazánházba és ott hol a helye.
Hihetetlen milyen hamar megtanulta, és önállóan viszi a helyére.
Megtanulta, hova kell dobni a pelust és hogy az összepréselt műanyag
üveget a kamrában a szelektíves zacskóba tesszük.
Régi mániája a hűtőből kipakolás, ami eddig nem járt balesettel, kívétel
a minap, amikor későn érkeztem és a tojás a földön landolt, de aznap este
én is ledobtam egy tojást, szóval ez tojás törő nap volt. :)
A beszéde egyenlőre nem változott, néha úgy érzem talán kevés, de aztán
ha összeszámolom, nem is beszél annyira keveset, persze halandzsázik is
ami nagyon cuki.
Szeret a kockáival játszani a fakockával ha építünk egy-két darabot már
ő is rárak, mielőtt ledönti.Az egymásba rakható kockáival is épít már.
Most már szinte mindent eszik,így van amit jobban szeret van amit kevésbé,
de gyümölcsöket nagyon szereti.
Néha jól eszik néha kevésbé, de nem vagyok megijedve, hisz szépen fejlődik.
Ráadásul egy örökmozgó. :) Imád a kertben lenni, lapátolni,söprögetni vagy 
csak kavicsot hordani.
Tudja, hogy mutassa ki az akaratát, néha egy kis hiszti is előkerül, de azt 
gondolom ebben a korban normális,és alapjában véve nem nevezném hisztis 
gyermeknek.
Ha puszit kérünk tőle tartja az arcát, hogy oda kéri a puszit, aztán harmadik
negyedik kérés után ő is ad.Rettentően ragaszkodó,és igen nagyon 
anyás is, De bújik és szeret minket.Igazi kis szeretetgombóc. :)


 




 

2013. október 27., vasárnap

Gyömbéres banán lekvár

Párom hazahozott egy jó adag banánt, egy részét ettük, de gyorsabban érett,
mint ahogy enni tudtuk volna, így kitaláltam lekvárt fogok főzni belőle.
Eddig még ezt se próbáltam, de mindenképp egy izgalmas receptben 
gondolkodtam így esett a választásom erre a receptre.
Bár az én lekváromba kevesebb lett a gyömbér, de így is nagyon finom
lett :) Igaz nálam 2.5 kg banánból készült.
De javaslom aki kedveli a banánt mindenképp próbálja ki,igazán izgalmas
íze van. :)
Íme a recept:

hozzávalók 12 főre
  • 1 kg banán , megpucolva, tisztán mérve
  • 5 dkg gyömbér , hámozatlanul mérve
  • 1 citrom leve
  • 1-2 dl víz
  • 10-15 dkg kristálycukor

elkészítés
  1. A banánt megpucoljuk, és karikákra vágjuk.
  2. A citrom levét kifacsarjuk, a gyömbért meghámozzuk, és lereszeljük.
  3. A banánt a vízzel feltesszük főni (ha kevés lenne, pótoljuk picit később), hozzáadjuk a citrom levét, a reszelt gyömbért és a cukrot. Nekem elég volt kevesebb cukor is, de ízlés szerint tehetünk többet is.
  4. Állandó keverés mellett közepes lángon sűrűre főzzük kb. 20-30 perc alatt. (Kb. 5 perc főzés után összebotmixerezzük vagy turmixoljuk, ha nem szeretnénk, hogy kisebb darabok maradjanak a lekvárunkban, én is így tettem.:)) Vigyázzunk, mert illetlen, és 'köpköd'. :-)
  5. Ha besűrűsödött (keverésnél szépen elválik az edény falától, és lelátni az edény aljára), forró vízbe állított tiszta üvegekbe töltjük, lezárjuk, és 10 percre fejre állítjuk. Ezután én száraz dunsztba tettem, de az eredeti recept szerint nem kell.
  6. Ebből a mennyiségből kb. 3-4 kisebb üveggel lesz.

birsalmasajt

Életem első birsalmasajtját készítettem kb  2 hete.(tudom kicsit el vagyok 
maradva a bloggal:( )
Kaptam 4 nagyon szép birsalmát  és kitaláltam, hogy birsalmasajtot
fogok belőle csinálni, igaz még sose csináltam, de nálam ez nem akadály. :)
Felkutattam a neten a különböző recepteket és ez lett a nyerő.
Igaz a végére változtattam a recepten, de nem sokat :)
Mivel nekem a pürés birsalma a duplája lett így dupla annyi cukrot és 
citromot tettem bele, meg egy kis vaníliát.
Hogy mihez kezdünk vele az még a jövő titka, mert csak én szeretem...



Az eredeti recept:

hozzávalók 6 főre
  • 4 db birsalma
  • 400 g kristálycukor
  • 1 db citrom leve

elkészítés
  1. A birsalmákat alaposan megmossuk. Negyedekbe vágjuk, magházukat egy nagyon éles késsel eltávolítjuk. (Hámozni nem kell, azt főzés után sokkal könnyebb elintézni.)
  2. Egy lábasba tesszük a birsalma cikkeket, felengedjük vízzel, fél citrom levét belefacsarjuk és puhára főzzük az almát.
  3. Leszűrjük, és mindegyik darabról lehúzzuk a héjat. A puha gyümölcsöt botmixerrel vagy turmixban pürésítjük.
  4. A birsalmapürét vastag falú lábasban (én egy magasabb falú, öntöttvas serpenyőt használtam) kevergetve felmelegítjük és hozzáadjuk a cukrot. (A cukor mennyiségét illetően különféle "szabályok" léteznek: van aki azt mondja, hogy a birspüré súlyának 80 %-ának megfelelő mennyiségű cukor hozzáadásával a legfinomabb, van aki ugyanannyi cukrot ad hozzá, amennyi a birspüré nettó súlya, én leredukáltam a hozzáadott cukor mennyiségét 60 %-ra, így 670 g birspüréhez 400 grammnyi cukrot tettem.) A maradék citrom levét hozzáfacsarjuk és az egészet sűrűre főzzük.
  5. Egy megfelelő méretű tálat/ formát folpackkal bélelünk és beleöntjük a sűrű, forró masszát. Miután kihűlt és megszilárdult annyira, hogy tartja a formáját (én egy éjszakán át hagytam a kibélelt tálban), kiborítjuk belőle egy darab zsírpapírra és hűvösebb helyre költöztetjük, ahol békén hagyjuk úgy kábé egy hétig, vagy amíg rendesen ki nem szárad. ( Ez a legnehezebb fázisa a birsalmasajt készítésének, tényleg baromi nehéz megállni, hogy ne kóstoljunk bele a mennyei illatú finomságba.)

2013. szeptember 28., szombat

17 hónapos

17 hónapos lett... Hihetetlen mennyire ügyesedik, szinte mindent leutánoz. 
Már akartam írni de mindig lemaradt, hogy segít öltözködni, tartja a kezét 
belebújik a polóba, pulcsiba.Levetkőzésnél felemeli a lábát, hogy kilépjen
a naciból, és mostmár egész ügyes.
A szája szépen gyógyul szerencsére.A szoptatással akadtak így gondok,
mert nem ment annyira, de már ez is jobban megy neki, amitől kezd
helyre állni, mert érezhető volt hogy megviselte a cici hiánya.
Súlyt és magasságot ismét nem tudok, de szépen nő, bár most a sérüléssel
egy kicsit kevesebbet evett, de nem látom hogy sokat fogyott volna.
Kedve egyébként jó, és továbbra is mosolygós.
A finom motoros mozgása egyre ügyesebb, már tud kupakot le és feltekerni.
Egyre ügyesebben eszik evőeszközzel, igaz van hogy ő etet minket közben,
mi meg őt etetjük, de egyedül is szeret enni.
Továbbra is szereti a gyümölcsöket, az új ízekkel nem mindig barátkozik
meg elsőre, de próbálkozunk mindennel.
Jaj annyi mindent akartam írni és most meg mégse jut eszembe semmi...
Mostanában elkezdte tologatni az autóit és közben berreg hozzá.
Az egymásba rakosgatható mérőpoharak is nagy kedvenc még mindig.
Egyre  több mindent csinál, felmászik a székre onnan pedig a konyhaasztalra,
ha a szék messze van odatolja az asztalhoz, van logikája az már biztos.
Szereti felfedezni a wc-t, ezen felül a wckefe kifogástalan használatát is be tudja 
mutatni, igaz közben úszik a a járólap, de kell egy kis móka is.
A beszéde fejlődik de a megszokott szavakon túl nem mondd újabbat, bár 
ha valamit meg akar értetni velünk mutatja.Egyre többször van hogy a 
kertben megfogja a kezünket és sétálunk.Szeret a kertben lenni.
Egyre több az én tudata, mi az amit szeretne és mi az amit ne, legyen az
étel, játék.
Imádnivaló kis szeretet gombóc aki tud bújni, szeretgetni.





2013. szeptember 23., hétfő

Baleset

Szombaton tereprendezést tartottunk az udvaron.Leveleket gereblyéztünk,
elpakoltuk a nyári bútorokat, és előkészítettük a fa helyét.
Közben az előkerült egyéb hulladékokat (ami még az átalakítás után maradt),
egy részét bezacskóztuk, összelapátoltuk.
Így került elő egy virágkaró darab (fém ami műanyaggal van borítva)
beletettük a vödörbe, de Ricsi kivette és azzal kezdett játszani, túrta a 
földet.Utolsó simítások, vigyük el a leveleket a bioba aztán mehetünk is be,
vége a kerti munkának jöhet a pihenés. El is indultunk, igen ám, de Ricsi
nem akart jönni aztán hirtelen megindult és elesett, a karódarabbal,
ami felsértette a szájpadlását. :(
Gyorsan autóba ültünk irány a sebészeti ambulancia, megnézte a doktor
bácsi igaz várni kellett mert egy könyököt tettek helyre.  Mi pedig aggódtunk
kicsit türelmetlenek is voltunk, de aztán csak sorra kerültünk. Megnézték,
és elirányítottak minket Kaposvárra a szájsebészetre, felkészítve ebből 
műtét lesz ott kell aludni. Meg kell mondanom nagyon megijedtünk.Irány 
haza bepakolás ott alvósra (mindez este fél 7-kor 7-kor indultunk Kaposvárra)
Ricsi végig aludta az utat, mi meg egész úton azon aggódtunk vajon mit
fognak mondani. Odaértünk behívták a szájsebészt aki nagyon hamar 
oda is ért, és megnyugtatott nem kell varrni, ott se kell maradni.
Kap antibiotikumot, meg egy kencét ami elzsibbasztja a száját recept és
mehetünk. Na a receptre kellett várni rendesen. Ricsi ezalatt jól elmászkált
a váróban, mintha nem is történt volna semmi.Megkaptuk a receptet,
még ott helybe kiváltottuk és irány haza. Hazafelé bekentük a száját, de
elég nyűgös volt szegénykém és gondolom az se volt túl jó, hogy negyed 12-re
értünk haza. :(
Azért az elkeserítő, hogy az itteni kórházban nem tudták ellátni...Nem okolom
az orvost aki továbbított minket, csak elszomorító, hogy az egészségügy ilyen 
pocsék helyzetben van....

2013. szeptember 19., csütörtök

Ősz....

Szabó Lőrinc:
ŐSZI FÁK

Láttalak, lomb, mikor születtél,
fiatalon!
Mint kívül a gesztenyefák,
ép oly magas az ablakom:
az ablakot a kék tavaszban
zöld ujjongásod lengte be
s még ráncos volt minden kis leveled,
mint az ujszülöttek keze.

Ráncos vagy most is, gesztenyelomb,
ráncos megint,
mint bőr vagy öreg papír zörögsz,
ha a szél megráz odakint,
de ha fele kincsed lent röpül is
a földön ide-oda,
még beragyogsz az ablakomon,
gesztenyefáim aranya.

Beragyogsz: ha kisüt a nap,
ezer meg ezer kis kezed
egyenkint markolja a fát
és fölgyujtja a végső perceket:
gyönyörű vagy! S akármilyen
reménytelen,
ez a tékozló szépség, ez a dac
tetszik nekem.

Örökké kellene élni, de
ha nem lehet,
küzdj bátran és búcsúzz vigan:
így veszni szebb;
küzdj és örülj s hogy buksz, nyugodj
büszkén bele, –
arany voltál, szemét leszel,
szépség szemete.

Küzdj s tékozolj! Arany levél,
halál lepkéje, gyúlj ki, szállj!
Most ég el a nyár, és nem is
szomorú ez a szép halál.
Küzdj s tékozolj! Ne bánd, milyen sírt
igér a szél s az út sara:
ragyogj, őszi lomb! – Bárcsak én is
így pusztulnék el valaha.

2013. szeptember 13., péntek

Újabb fogak

Ricsi ismét 2 foggal gyarapodott, most a szemfogai bukkantak elő,
aminek már ideje volt mert kb 2 hete voltak jól beduzzadva. :(
Amit eddig nem tapasztaltam, hogy Ricsi fogja a kezemet és tolja
az ujjamat a szájába, hogy masszírozzam az ínyét. :)

2013. szeptember 7., szombat

Játszótér, balatonboglári gömbkilátó

A szép időre való tekintettel, elhatároztuk vacsora után irány egy kis séta
a kikötőben, ha már arra jártunk átmentünk a Jókai Parkba a játszótérre.
Hisz van ott mindenféle jó, főleg a hinta, ami aztán mégse tetszett a Ricsinek.
Viszont a csúszdán igazán elemében volt, sőt megtanult rá felmászni,
nagyon ügyes volt.Felmászott a mászókarészre is, aztán átmászott a kötélből
fonott részen a nagy csúszdához, ahol szintén lecsúszott.Nagy kacajjal kísérve.
Teljesen meglepődtem, milyen ügyesen mászik és mennyire élvezi alig akart 
hazajönni, de amikor sötétedni kezdett nagy nehezen csak elindultunk
hazafelé.Máskor is megyünk majd, hisz annyira jól érezte magát és most
már olyan nagy tömeg sincs mint, nyáron amikor nem fértünk oda.
Mai délutáni sétának a balatonboglári gömbkilátót terveztük be.
Erdei ösvényen mentünk fel, babakocsival nem volt épp egyszerű, de
megoldottuk.(persze lefelé kiderült van egy kerülő út ami aszfaltozott,
és ott kellemesen lehet a babakocsit is tolni)
Miután felértünk a kilátóhoz, kiderült belépőt szednek, ami nem is lett volna
gond, csak hogy a lépcsőn a babakocsival lavírozni nem az igazi, így aztán a 
kilátó birtokba vételét elhalasztottuk, hisz ha babakocsi nélkül megyünk fel, 
akkor csak egyikünk tud felmenni a Ricsivel, másikunk vigyáz a cuccosra.
Így nem akartunk felmenni. Mindenesetre nagyon szépen felújították.


 

2013. szeptember 6., péntek

Veszprém

Tegnapra kaptunk időpontot Veszprémbe a szemészetre, koraszülöttség 
miatt,1 évesen kellett vinni kontrollra, de csak mostanra lett időpont.
Ricsi nagyon jól tűrte a vizsgálatot, legközelebb 2 évesen kell megnézetni
a szemét, de akkor már lehet itt Siófokon is.
A szemével minden rendben. Amíg várakoztunk igazi kis babasarok 
alakult ki az 1 év körüli totyogókkal. Majd megkaptuk a zárójelentést és 
kitaláltak, ha már szép az idő, és viszonylag hamar végeztünk irány az 
állatkert. :)
Jó nagyot sétáltunk, 3 óra alatt jártunk körbe mindent bár a végén 
Ricsinek fogytán volt a türelme, de főleg azért, mert elfáradt.
Láttuk a kis tapírt akinek mától Radír a neve.:)
Amikor kivettük a kocsiból, hogy kedvére mászkálhasson legfőbb dolga az 
volt,hogy felmásszon a kerítésre ami mögött a lámák voltak. 
Tovább haladtunk és már csak a zsiráfok és az afrikai állatok voltak vissza
a legjobb móka a kavicspakolás volt, de azért sikerült eljutni a zsiráfig. :)
Mikor pedig az autóhoz mentünk elaludt, de olyannyira, hogy mindene 
lógott az apa kezében.Csak fél órát aludt az autóban, így estére jól elfáradt.
Mindenesetre azért még megyünk majd máskor is, majd ha nagyobb lesz.
Állatkerti érzéseim...valahogy mindig vágyok rá, hogy menjünk, nézzük meg 
állatokat, hisz vannak olyan állatok amiket élőhelyükön sajnos sose láthatunk,
de aztán meg ott az az érzés is bennem, hogy szegények kis helyen, vajon
hogy érzik magukat, mert az élőhelyükön több hektáron futhatnak..
Fura egy kettősség ez..
Bár az is igaz, hogy nagyon szépen átépült a veszprémi állatkert igaz 
babakocsival a lépcsőn fel és le jutás nem egyszerű, de Ricsinek nagyon 
tetszett, hogy a babakocsival ringatózott a levegőben amíg egy-egy lépcsőt
megmásztunk...

A lámák:
 Radír a tapír baby:
 Gyűrűsfarkú maki a kedvenc:

 Egy kis játék:

2013. augusztus 28., szerda

Ricsi 16 hónapos

Újabb hónap telt el és nem is tudom mit írjak.
Talán azzal kezdeném milyen gyorsan tanul, hisz ha az ember megmutat
neki valamit párszor, akkor ő ezt nagyon hamar lemásolja.
Például a fürdőkádba a kis vödörből a popsikrémes dobozba tölti a vizet,
és ezt talán ha 3x megmutattuk neki.Megtanult homokot lapátolni,
persze ebben nagy segítség volt Mira, akitől mindezt elleshette.
De itt most azt hiszem nagyon sok mindent felsorolhatnék,mi az amit 
már tud. A szókincse nem gyarapodott, persze babanyelven beszél,
amit egyenlőre nem igen tudok értelmezni, de nagyon aranyos, amikor
így beszél.
Ebben a hónapban kapott egy kismotort olyan lökhajtásost, amit
nagyon hamar megtanult hogyan kell löködni.Sőt az asztal alá már
parkolni is tud. :) Igaz egyenlőre még csak a nappali és a szoba a 
gyakorlási helye, mert az udvar eléggé lejtős ott még nem lenne neki
túl biztonságos, de ha már elég stabilan halad, meghódíthatja az udvart
is. Fogak számát tekintve ma elérte a 11-et. :)
Kezd megnyilvánulni a saját akarata, de mégse mondanám akaratosnak,
persze vannak napok, amikor nem egyszerű vele, de  amikor ránk
kacag az ember el is felejti, hogy bármi is nehéz lenne.
Elég jól eszik, ami a fog növekedését tekintve meglepő, igaz vannak 
napok amikor kevesebbet eszik, de hát egészséges kit zavar, ha nem 
mindent eszik meg, amúgy se mondanám, hogy válogatós, mindent 
megkóstol, amit mi is eszünk, de ettől még nem mindent eszik meg rögtön 
elsőre,ami szerintem normális, hisz amint egyre több ízt érez úgy fog 
rájönni, hogy mi mindent ehet amit eddig még nem.
Ha meghallja,hogy az úton jön egy autó szalad és fel kell venni,
hogy a kerítés felett lássa az autót vagy motort, emellett sérelmezi, ha
elment és nem jön másik. :)
Nagy zene rajongó, ha meghallja a zenét rázza a fejét, sőt már pár napja
a csípőjét is billegeti. :) 
Továbbra is szeret kockával játszani tologatja a kisautókat és bőszen 
berreg hozzá. Nagyon kis bújós, ragaszkodó és nagyon tud örülni nekünk.
:)







újabb fog

Ma kibújt egy újabb fogacska, ami szintén némi nyűgösséggel járt.
Szegénykém amennyire nehezen kezdett nőni a foga, most olyan 
gyorsan bújnak elő, hát nem irigylem szegénykémet...

 

2013. augusztus 17., szombat

Séta a parton

Egyik este kitaláltuk menjünk le a hajóállomásra. Mivel Ricsi későn
aludt délután így este nem kellett korán lefeküdnie.
Felkerekedtünk és irány a hajóállomás. Mivel épp akkor ért ide a 
front így fújt a szél, de jó nagyot sétáltunk, lent a sétányon egész a 
Lidó hotelig, meg vissza. Közben betértünk a Jókai parkba,
ahol Ricsi élvezte a játszóteret, ez volt az első csúszdázása,persze 
segítséggel, de nagyon tetszett neki. :)





Fogak

Ricsi napok óta nyűgös, ami annyiban nyilvánul meg, hogy nagyon
bújós és néha minden ok nélkül elpityeredik, amiből elég hamar 
rájöttünk, hogy ez csak is egyet jelenthet nő a foga, nézzük is 
napok óta az ínyét, mert nagyon be van duzzadva fent is lent is.
De ma kibúj 2 fogacskája is, egy fent egy lent. Szegény biztos nem
kellemes neki, de azért szerencsére jó az étvágya, éjjel többször
felsír, de egész jól viseli.
Így már 10 foga van :)

2013. augusztus 11., vasárnap

Első szülinapi buli

Ricsit meghívták első szülinapi bulijára. :)
Történetesen nem mentünk túl messzire, csak a szomszédba, mivel nyár 
elején,új szomszédaink lettek akiknek van egy most már 2 éves lánykájuk 
Mira. Aki nagyon megkedvelte Ricsit, bár még össze kell csiszolódniuk.
Így mivel a héten 2 éves lett meghívtak minket is a szülinapra.
A nagy melegre való tekintettel 5-re beszéltük meg, de épp akkor jött
egy front és szerencsére nem volt tikkasztó a hőség.
Mi nem értünk oda 5-re, mert Ricsi később aludt el a szokásosnál, és csak 
negyed 6-kor ébredt,aztán átsétáltunk,az ajándékkal.
Volt torta, meg játszás is, de mivel Ricsi volt a legkisebb és az egyszem
fiú, így néha egyedül játszott, de nagyon jól érezte magát.
Jól elfáradt estére, és a késői fürdés után, elég hamar elaludt. :)

 

2013. július 31., szerda

Ricsi 15 hónapos

Ez a bejegyzés is csúszott, bár ebben volt némi szándékosság is, mivel 
tegnap voltunk a doktorbácsinál, mérésből kiderült 10,35 kg a súlya, 
sajnos hosszt most nem mért a védőnő. Kapott 2 szurit, csak addig 
pityergett, amíg lefogtukaztán felvettük és abba is hagyta a sírást, 
nagyon ügyes volt.
Ahogy hazaértünk szopizott és elaludt borogatással a lábán, szerencsére
nem lett lázas, ma egy kicsit nyűgösebb volt, meg anyásabb, de semmi gondot
nem okozott egyenlőre az olás.
Mit is írjak az elmúlt egy hónapról? Voltunk fürdeni a Balcsiba, nagyon tetszik
neki, valósággal úszik, nagyon aranyos, persze én meg elfogult vagyok :)
Manapság a legújabb jelző a "pá" ami jelent: madarat, autót, repülőt, lepkét.
Aztán próbálja utánozni a leesett szót, ami tetete. A hinta tudatos, és ha 
hintázni szeretne hozza is a hintát.Előkerült a mám, ami evésre és
ivásra is használ.
Lett egy barátnője, Ő Mira, aki a szomszédunkba költözött és egész jól 
el vannak együtt, bár azért még mindkettőjüknek alkalmazkodni kell a 
másikhoz, bár Ricsi még nem igen tud "együtt" játszani inkább utánozni.
Nagyon szereti a kockákat pakolászni autót tologatni, meg minden egyebet,
ami tolható azt tologatja.Szereti lapozgatni a könyveket, persze van ami
áldozatul esik a nagy lapozgatásnak, de az általában olyan szóralap
aminek nem árt.
Ma megtanult szívószállal inni, nagyon cuki ahogy csücsörítve iszik, már
pohárból is megy, de azért ott még előfordul, hogy a nyakába borul.
Továbbra is 8 foga van, amit nem kapkod el az már biztos. :)
Bár be van kicsit duzzadva az ínye, de még nincs látható jele a következőnek.
Továbbra is napi 1x alszik, mostanában beállt a 2 órai alvásra, visszaállt
a reggel rendes időben kelésre, aminek örülök.
Bájos szívből jövő kacagásával levesz a lábunkról. :)
Már nagyon magabiztosan megy, persze vannak azért elesős balesetek,
és a finom mozgása is egyre ügyesebb.
Enni eszik rendesen a gyümölcsöket imádja, de persze van ami nem jön be 
neki azzal később is próbálkozunk, kenyér kockát már egyedül eszi, villával
segítséggel ügyesen eszik a kanál még nem egészen érthető neki hogyan
is kell használni, de majd belejön. :)
 



Dóri és Ricsi az unokatesók játszanak :)
Mira, Dóri és Ricsi hintáznak: