2014. április 28., hétfő

2 éves lettem..

Hogy rohan az idő, már 2 éves lett a Ricsi hisz szinte még csak most született.
A tortát vasárnap délelőtt sütöttem meg és este fejeztem be, aminek igazán 
nagy sikere volt az a gyertya. :)
Na de mit is írjak az én okos, szép, segítőkész, néha akaratos, kicsit dacos,
imádnivaló kedves nagyfiamról,hisz nagyon sokat fejlődik napról napra,
és nehéz összegezni mindazt amit írni szeretnék...
Az elmúlt időszakban talán 1 hónapban elkezdett beszélni, már nem is tudnám
felsorolni mi mindent mond, hisz már szinte minden szót megpróbál utánozni,
már nem szégyenlős a szavak terén.. egyet kivéve..azt hogy anya csak akkor
mondja ha kérem, ha valamit szeretne még mindig azt mondja apa...
A legtöbb szónak csak az első 2 betűjét mondja,de az első 2 szótagú szó
amit kimondott az a torta volt, persze a egyre több szót mond, és már
egyre több szóból mond  több szótagot is.
Mindenben amit csinálok segíteni akar, és ezt mondja is "Ricsi segít"
Másik nagy kedvence, hogy elbújik és meg kell keresni. Persze ebből esti
rituálé is van, hisz a legjobban a takaró alá lehet elbújni...
Öltözködésnél is sokat segít, sőt a vetkőzésnél van ami már egyedül is megy,
emeli a popóját a pelenkázásnál, segít nadrágot húzni cipő cserénél leül és 
felemeli a lábát, sőt a papucsot,szandált egyedül le is veszi.
Voltunk státusz felmérésen, így a mérete is meg van 98cm magas és 13 kg.
Így most már ő is az átlagos méretű gyerekek közé tartozik. :)
Szobatisztaság annyiban érdekli hogy ráül a vécére, és mondja hogy kakil..
persze főleg ruhában, szóval nem erőltetem, hisz lassan jön a jó idő akkor 
majd próbálkozunk ezzel is. Nagy kedvence, hogy látjuk a repülőket, meg
helikoptereket repülni a ház felett és olyankor meg is kell nézni és 
kommentálja is hogy repülő, vagy helikopter vagy utas szállító..
Felismeri az autókat (busz, kamion, teherautó, kukásautó stb...)
Szeret sétálni, motorozni. Ha hosszabb útra megyünk. Pl bevásárolni akkor
azért még előkerül a babakocsi, de már csak nagyon ritkán..
Nála is előkerültek a dacosság elemei, amit néha könnyebben néha nehezebben 
kezelek, na meg ő is, de azért csiszolódunk. :)
Bármire kérem, megcsinálja, szinte önállóan pakol a hűtőből hozza amit 
kérek, nagyon kis talpra esett. Mostanában beleszeretett a porszívóba,
Ő porszívóz anya segít odébb tenni és ha megunja befejezhetem. :)
De mindent utánoz továbbra is. 
Sok minden nem jut eszembe amit még írnék róla, így beteszek pár képet.








 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése