2013. február 28., csütörtök

Ricsi 10 hónapos

Mivel is kezdjem ezt a bejegyzést hisz olyan sok mindent csinál már...
Igaz örök mozgó, aki szinte addig mozog amíg ki nem fárad, már nagyon 
ügyesen feláll szinte mindenhol ahol csak egy cseppnyi kapaszkodó akad 
a számára.Már nagyon szépen mászik, és villámgyorsan, főleg ha valami 
izgalmas felfedeznivalót talál a környezetében, az ülés már nem csak 
letyottyanásból megy és egyre többet ül, ülve szépen eljátszik, de még 
mindig szívesebben áll, menésben pedig oldalazva szépen lépdel, de előre
felé még elég bátortalan, és nem is erőltetjük, majd eljön annak is az
ideje. :) Továbbra is 6 foga van.
Az evéssel sincs gond,mert amit kap általában megeszi, nem egy válogatós 
gyermek, és sok mindent kóstolgat, főleg az érdekli amit mi eszünk.
A darabos kajákkal nincs teljesen kibékülve, bár nem turmixolok,
csak villával nyomkodom szét a dolgokat, de ha valami nagyobb dararab
simán kipöcköli a nyelvével, remélem majd belejön a rágásba.
Kisebb kenyérkockákat eszik már, de nem igen rágja, hogy miért,
azt nem tudom, meg azt se hogy kellene-e rágnia már... 
Továbbra is szopizik még az étkezések között.
Ha valami újdonság elsőre fura fintort tud vágni, mint minden gyermek:)
Alapjában véve nem is tudnék olyat mondani amit nem eszik meg.
Elkezdett tapsolni, ami nem tökéletes tapsolás, de most szinte mindenen
és folyamatosan tapsol :) sőt úgy is, ha odateszed a kezed a tenyeredbe
tapsikol és ennek nagyon örül. :)
Puszit dob, nagy cuppogás közepdte, és igen nyálas puszit is próbál adni,
miközben átöleli a nyakunkat.
Egyre többször megfigyelhető a ragaszkodása, szeretete kimutatása.
Az alvásával sincs baj, 2-3-szor ébred éjjel,eltekintve a fogzástól, amikor
többször felébredt. 
Elkezdte megérteni a kukucs játékot, sőt a rongyiját fogva már ő maga is 
próbálkozik,persze még nem tökéletes, és eltartott egy kis ideig amíg rájöttünk
mit is szeretne, de nagyon ügyes.:)
Este a fürdéshez készülődve segít a vetkőzésbe,ezt kb 2-3 hete csinálja.
Elkezdett berregni, amihez jobb szót nem tudok. :) nagyon cuki, amikor játék
közben egyszer csak berregni kezd. Lett egy új mániája, a zsinór...Amikor 
talál egy zsinórt azt rángatja, dobálja és persze egyből a szájába veszi/venné...
Még szerencse, hogy a legtöbb zsinór elrejtve van, persze van pár ami nem 
és az nagyon érdekes, izgalmas.Már egész jól kijön a macskákkal, persze főleg
a Wick jeleskedik ebben, mert nagyon jól tűri a "simogatást" ami főleg 
szőrtelenítésből áll,de nem kell aggódni van neki bőven:) Bár tanítgatom, 
hogyan kéne megsimogatni, de a siker még várat magára. 
Nagy kedvence még elkunyerálni a kávéból a kanalat, és ha a bögre kiürült
akkor az is nagyon jó játék, hisz az alján remekül lehet fogat koptatni, sőt
pár napja, mintha utánozná az ivást, megfogja a bögrét a szájához emeli 
aztán leereszti és mosolyog, mintha örülne, hogy ezt én is meg tudom csinálni.
Elérte a 9 kilót :)
Felfedezte a konyhaszekrény egyik ajtaját könnyen ki tudja nyitni és onnan
ő remek dolgokat tud kiszedni, így azzal jól be lehet teríteni a konyhát. :)
Mostanra elég sokat beszél, van hogy csak áll és mondja a magáét, 
szótagokat ismételgetve, figyel ha beszélünk hozzá. 
Mondhatni kialakult a délelőtti és délutáni alvása, persze van hogy elcsúszik,
de azért már nevezhetjük napi rutinnak.
Annyi minden eszembe volt még, amit le szerettem volna írni,de azt hiszem már 
csak pár képet teszek fel, mert így estére a sok gondolat szertefoszlott....








1 megjegyzés: