A kis meggyfánk roskadásig volt meggyel, de először csak egy részét
szedtem le,mert időt is kell találni a feldolgozásra, ami a Ricsi mellett
nem egyszerű.első adag:
Ebből 4,5 kg meggyből lekvárt főztem a maradékot pedig betettem a
fagyasztóba,( amit nem mértem meg)hogy télire legyen gyümölcslevesnek.
Szép adag lekvárom lett 17 üveggel:
Persze azt is meg kell említenem, hogy Ricsi úgy eszi a meggyet, hogy öröm
nézni :) Meg persze a cseresznyét is.Szerencsére szereti a gyümölcsöt,
és a zöldséget is. :)
Mindennapok, főzés, kert, kreatívság és ami velem törénik, na meg persze a macskák :)
2013. június 21., péntek
kerthelyzet
Megvolt az első cukkini szüret.3 szép cukkinit sikerült leszedni.
Ki is találtam, hogy a 2 kisebb citromos cukkini lesz pirítóson. Ami gyors,
és egyszerű.Ez a recept a River Cottage minden napra c. könyvből való.
Egy serpenyőben oliva olajat felforrósítunk, belekarikázzuk a cukkinit,
(vékony szeletek)egy csipet sóval, amit pár perc alatt megfonnyasztunk,
jöhet bele egy citrom reszelt héja, fél citrom leve, némi tárkony, fokhagyma,
bors és még egy kis só.Jól összepároljuk és mehet a pirítósra.
Nagyon finom egyszerű és jól esik ebben a melegben akár hidegen is.
A nagyobb cukkiniből pedig cukkini fasírt lesz, aminek a receptjét nem írom
le újból, most csak fokhagymás tejföllel ettük hidegen nagyon kellemes
ebben a nagy melegben.

2013. június 15., szombat
Eper lekvár
Az új eper ágyás első nagyobb szüretéből természetesen lekvár is készült.
Lett mentás eper lekvár is ami nálunk nagy kedvenc és szerencsére
idén a menta is szépen terem, mert azt is átültettük.:)
Eper még mindig terem, amit nagy kedvvel szedegetünk és eszegetünk is. :)
A meggyfánk is lassan szedhető állapotba kerül. :)
Lett mentás eper lekvár is ami nálunk nagy kedvenc és szerencsére
idén a menta is szépen terem, mert azt is átültettük.:)
Eper még mindig terem, amit nagy kedvvel szedegetünk és eszegetünk is. :)
2013. június 6., csütörtök
Töltött cukkini
Tom 4 kicsi kerek cukkinivel jött haza és határozottan kijelentette, hogy
töltött cukkini legyen belőle, mert direkt arra teremtek. :)
Teljesen egyszerűen rizzsel, paradicsommal, fűszerekkel, sajttal és némi
besamel mártással megspékelve került a sütőbe, nagyon finom lett.
A maradék tölteléket középre halmoztam.
Ezenkívül csináltam citromos cukkinit pirítóson, de arról sose készül kép.:(
De mivel a kertben már növekednek a cukkinik így hamarosan újra elkészítem
és remélem a fénykép se marad el.... :)

2013. június 1., szombat
Bodzaszörp
Elkészült az első adag bodzaszörpöm. :) A kövekező adagot holnap
készítem, mert azt hiszem 1 adag kevés lesz...
a recept teljesen egyszerű, amit itt találtam
-4 kg cukor
-4 l víz
-5 citrom
-12 dkg citromsav
-1 teáskanál nátrium-benzoát
-és bodzavirág

Csirkeszárny másképp
A minap a tv-t nézve ebbe a receptbe akadtam, ami annyira egyszerű, hogy
gyerekek készítették.:)De nekem igazából azért tetszett meg, mert nem
olajban kell kisütni, amit mostanában nem igen szeretek.
Hozzávalók:
-csirkeszárny
-joghurt
-só,bors
-fokhagyma
-cornflakes
Vegyünk megfelelő mennyiségű csirkeszárnyat, a joghurtba keverjük el a sót,
borsót, fokhagymát, a cornflakest pedig törjük össze mozsárban, ha nincs
mozsarunk tegyük egy zacskóba és nyújtófát görgessük rajta úgy is szépen
összetörik, majd a tört cornflakest tegyük tálba.
A csirkeszárnyat forgassuk meg a joghurtban majd az összetört cornflakesben
és tegyük sütőpapírral kibélelt tepsibe,ha ez meg van kis olajjal locsoljuk meg és
máris mehet az előmelegített sütőbe.30-40 perc alatt készre sül, mi rizi-bizivel
ettük, javaslom kipróbálásra, egyszerű,gyors és finom. :)
Azt hiszem nálunk nem csak szárnyból fog elkészülni ez a hami...
Jó étvágyat :)

Zoknibaba
Ez a minta elég sokáig keringett a neten,akkor elfelejtettem lementeni végül
itt találtam. A héten én is eljutottam oda,hogy sikerült megvarrnom.:)
Ilyen lett az én zoknibabám.:)
Akinek tetszik érdemes megvarrni, mert nagyon egyszerű és jó kis
markolható baba lett, nem igényel mást csak zoknit, némi tömőanyagot, tűt
cérnát, és némi kézügyességet.:)
Jó alkotást. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)